Bőregészség Tanácsadás

Az erős bőr egészséges, az egészséges bőr erős. Orvosi központunk munkatársai missziójuknak tekintik, hogy pácienseinket a helyes bőrápolásról, valamint a bőregészség megteremtésének alapelveiről tájékoztassák. Havi rendszerességgel rendezett nyílt napjaink, páciens edukációs fórumaink keretében érdeklődő vendégeink megismerkedhetnek azokkal az elvekkel, és javaslatokkal, melyek segítségével bőregészségüket hosszú távon megőrizhetik.
Vélemény: „Már több nyílt nap rendezvényen részt vettem a Medios Orvosi Központban, és olyan tényeket ismertem meg a bőröm működéséről, amikről nem is tudtam korábban. A doktornő minden alkalommal felhívja például a figyelmet a fényvédelem fontosságára, amit azóta tartok fontosnak magam is, hogy megégett az arcbőröm egy nyaralás alatt. A napégés óta mindig kiújuló pigmentfoltjaimat csak a Buda doktornő általa javasolt bőrterápiával tudtam megszüntetni. Nagyon jók ezek a rendezvények abból a szempontból is, hogy ritka manapság az olyan lehetőség, amikor az ember jó környezetben, hasonló érdeklődésű hölgyekkel oszthatja meg bőrproblémáit, kezelési élményeit, és mindig látja és érzi az inspiráló sikereket.” O. Noémi 40 éves