Páciens vélemények














 

„Többféle horkolás csökkentő kezelést megpróbáltam, de egyik terápia sem szűntette meg teljesen a problémámat. A Velumount® Original illesztése után már az első éjszaka a párommal együtt elfelejtettük, hogy valaha is horkoltam.”  D.Zs. 56 éves nő páciensünk   

 

 „Kicsit szkeptikus voltam a CPAP légsín terápiás eszköz használatát illetően. Szinte hihetetlen milyen nagy különbséget tapasztalok a közérzetemben, évek óta nem aludtam ilyen jól. Szinte újjászülettem és még a testsúlyom is csökkent mióta a géppel alszom.”  K.S. 49 éves férfi páciensünk    


„Fiatal nőként számomra nagyon kellemetlen volt annak a tudata, hogy horkolok, és ez zavarhatja a környezetemet. A Velumount® Intro Ring eszköz azonnal és láthatatlanul szűntette meg a horkolásomat, végre szorongás nélkül alhatok partneremmel.”  T.A. 28 éves nő páciensünk    

 

„Első hallásra nagyon megijedtem a horkolás műtéttel való megoldásától, ám kiderült,hogy altatásban is elvégezhető. Két hetes torokfájdalom, majd további 1 hónapos gyógyulási idő után az életem visszatért a normális kerékvágásba és végre visszaköltözhettem a hálószobába.”  B.I. 45 éves férfi páciensünk    

 

„A Velumount® Original használata óta lényegesen kipihentebbnek érzem magam. Végig tudom nézni a színházi előadásokat, műsorokat, amiken korábban minden erőfeszítésem ellenére elaludtam. Feleségem is nagyon boldog, hogy újra csendesek az éjszakák.” B.J. 62 éves férfi páciensünk