Így kezeld a borvirágod - avagy 6 tipp rozácea témában

Ha a rozácea szó nem is ismerős, borvirágos orrot mindenki látott már életében... Ez ugyanis a népies magyar elnevezése annak a bőrbetegségnek, amelynek kialakulása, a közhiedelemmel ellentétben, egyáltalán nem köthető az alkoholizáláshoz. Lehet valaki úgy rozáceás, hogy életében egy cseppet sem ivott. Ráadásul a legtöbb érintett nem férfi, hanem nő, ugyanakkor az orr deformitását is okozó, súlyos esetek inkább férfiakra jellemzőek.

De nézzük, mivel is van dolgunk: a rozácea (a szó latinul rózsaszínt jelent) a bőr krónikus gyulladásos betegsége, mely főleg az arc központi részén alakul ki: az orca, az orr és homlok környékén. Az arcbőrön lévő vörös papulák, esetleg gennyes pattanások és értágulatok jellemzik ezt a krónikus bőrállapotot, melyet gyakran kísér a szövetek megvastagodása.

A bőr textúrája durva lesz, a gyulladásos állapot következtében a pórusok egyre jobban kitágulnak, a bőr felszíne pedig egyenetlen megjelenésűvé válik. Akár duzzadt, gumószerű megjelenést is ölthet ez a krónikus betegség, főleg az orr területén, létrehozva ezzel a tipikus „borvirágos” orrot, ahogy már a bevezetőben említettük: alább Domenico Ghirlandaio képén tanulmányozhatjuk ezt a jelenséget.

A betegségről nagyon fontos tudni, hogy helyileg alkalmazott bőrterápiás kezelésekkel ennek a krónikus gyulladásnak a hirtelen rosszabbodásait megakadályozhatjuk ugyan, de magát a krónikus bőrállapotot nem tudjuk megszüntetni.

A helyzet azonban nem reménytelen: ha a betegséget kontroll alatt tartjuk, a bőr állapota stabilizálódik, és meg tudjuk akadályozni azt a nagyon kellemetlen jelenséget, hogy a krónikus gyulladás következtében a bőr megvastagodjék, sőt, az akut fellángolások tüneteit is kiküszöbölhetjük!

Ahogy az alábbi képen jól látható, Bill Clinton is ebben a betegségben szenved, és a jelek szerint nem jár annyit bőrgyógyászhoz, mint a felesége, Hillary, akinek varázslatos megfiatalodásáról korábban írtunk részletesen.

A rozácea modern terápiájáról lesz még szó blogunkban, most azonban néhány, az életmóddal kapcsolatos tippel szeretnénk segíteni, amelyek betartása segíthet a betegség fellángolásának megakadályozásában.

Ne legyen azonban öndiagnoszta! A biztos diagnózis és egyénre szabott  bőrterápia érdekében forduljon szakemberhez!

Nézzük tehát azt a hat tippet, amelyek hasznosak lehetnek a mindennapokban, ha eredményesen akarja felvenni a harcot a "borvirággal":

  1. Az arctisztítás módja

A bőr egészségének fenntartása szempontjából a mindennapos tisztítás (lemosás és radírozás) elengedhetetlen. Ha rozáceával küzd, fontos szem előtt tartania, hogy durva radír és erős lemosó nem a legjobb választás: helyettük enyhe lemosót és finomabb szemcséjű radírt használjon. A rozácea a bőr érrendszerében is krónikus gyulladással jár, ami azt jelenti, hogy az erős kezelések az erek gyulladását okozhatják, melynek eredménye a bőrpír és akne kialakulása.

  1. Az alkohol kerülése

Annak ellenére, hogy az alkoholfogyasztás nem oka a rozácea kialakulásának, az sajnos igaz, hogy tovább ronthat a helyzeten. Azt mondják, a vörösbor lobbanthatja fel legkönnyebben a betegséget, de azt javasoljuk, hogy a biztonság kedvéért inkább semmilyen alkoholos italt ne fogyasszon!

  1. A fűszeres ételek mellőzése

Sajnálatos módon egy másik nagy kedvencet, a fűszeres ételeket is ki kell húzni a listáról, hiszen ezek kiváltó okai lehetnek a rozácea fellángolásának.

  1. Hidratálás

Rendkívül fontos, hogy bőrét ne kívülről hidratáló krémekkel kezelje, mert azok éppen a belső hidratáltságot csökkentik, hanem érje el azt, hogy bőre természetes módon, belülről maradjon hidratált. Ez a megfelelő hatóanyagok és készítmények segítségével elérhető. A vízfogyasztás alap szükséglete a szervezetnek, igyon sokat - persze elsősorban vizet! 

  1. Smink

Nem kell teljesen elhagyni a smink használatát, azonban fontos figyelni arra, hogy csak nagy tisztaságú, fényvédelemmel ellátott ásványi sminket használjon, amely alatt bőre lélegezni tud. Esténként mindenképp távolítsa el a sminket arcáról, mert ha nem mossa le bőrét, az gyulladáshoz és a rozácea fellángolásához vezethet.

  1. A meleg fürdő és szauna mellőzése

A rozácea fellángolását gyakran külső környezeti hőmérséklet változás is elősegíti. A környezetünk időjárástól függő hőmérsékletét sajnos nem tudjuk befolyásolni, de azokat a tényezőket, amelyekért mi magunk felelünk, természetesen csökkenthetjük. Ha rozáceával küzd, bármennyire is kényelmes és kellemes tud lenni egy forró kádfürdő, főleg ilyen hideg időben, inkább mondjon le róla, hiszen a pára és a gőz nagyban ronthatja a bőre állapotát. Ugyanez vonatkozik a szaunázásra is: azt sem ajánljuk.

Nos, eddig az életmódbeli tanácsok. Tudjuk, hogy némelyiket egyáltalán nem könnyű betartani, de ha ragaszkodik a javaslatainkhoz, meg fogja látni: sokkal könnyebb lesz megelőznie betegsége váratlan fellobbanásait. A rozácea karbantartása érdekében azonban mindenképp forduljon orvoshoz!

Forrás: https://boregeszseg.blog.hu/ 

Kapcsolat

Érdeklődik kezeléseink iránt? Bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy melyek lennének az Ön számára legoptimálisabb beavatkozások és szeretne információt kérni? Vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlapunkon keresztül és segítünk!

Lépjen velünk
kapcsolatba most!

Nyitvatartás

Hétfő – Csütörtök: 8:00 – 18:00

Péntek: 8:00 – 16:00

Betöltés..