Dr. Pálházi Péter

Semmelweis Egyetem orvosi karán végzett kitűnő (summa cum laude) eredménnyel 2012-ben. Ezt követően PhD tanulmányokba, majd plasztikai sebészeti szakképzésbe kezdett.

Egyetemi évei alatt a plasztikai sebészet, azon belül is az orrplasztika és emlőplasztika felé orientálódott. Az orrplasztika tudományát a kaliforniai élő legendától, Dr. Rollin K. Danieltől sajátította el, aki 1973-ban a világ első mikrosebészeti szabadlebeny műtétét végezte emberen, valamint számos mikrosebészeti és orrplasztika könyv szerzője.

Az orrplasztikával kapcsolatban számos kutatást végzett, ennek köszönhetően rendszeresen jár nemzetközi előadásokat is tartani Los Angelestől, Párizson és Londonon át, egészen Moszkváig. 24 évesen New Yorkban, majd 27 évesen Los Angelesben megnyerte az Amerikai Orrplasztika Társaság (American Rhinoplasty Society) éves találkozóján a legjobb orrplasztika előadás díjat. 2015-ben a legnevesebb esztétikai sebészeti folyóirat (Aesthetic Surgery Journal) márciusi számában megjelent közleménye lett a hónap legjobb kutatási anyaga, orrplasztika témában. Több tankönyvfejezet szerzője, magyar nyelvű emlősebészeti tankönyvben, francia arc anatómiai atlaszban, európai emlősebészeti vizsgatankönyvben. 2017-ben Rollin K Daniellel megjelent közös könyve, a “Nasal Anatomy & Rhinoplasty Surgery” az orr anatómiájáról és modern orrplasztika technikákról szóló 400 oldalas angol nyelvű atlasz. A francia Acteon cég piezoelektromos késeinek orrplasztikára való optimalizálásában is részt vett. Dr. Jonathan Sykes-szal, az amerikai arcplasztika társaság volt elnökével arcfeltöltés és botox témában írtak közösen atlaszt.

PhD kutatási területe a 3D tervezés és nyomtatás szájpadhasadékos betegek ellátásában, mely kutatást Belgiumban végezte.

Kapcsolat

Érdeklődik kezeléseink iránt? Bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy melyek lennének az Ön számára legoptimálisabb beavatkozások és szeretne információt kérni? Vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlapunkon keresztül és segítünk!

Lépjen velünk
kapcsolatba most!

Nyitvatartás

Hétfő – Csütörtök: 8:00 – 18:00

Péntek: 8:00 – 16:00